Az 1930-as évek végétől Nagy-Britannia, Németország, az Egyesült Államok és más országok elkezdték tanulmányozni a szuperötvözetet. A második világháború idején az új repülőgép-motorok igényeinek kielégítése érdekében a szuperötvözetek kutatása és felhasználása erőteljes fejlődési időszakba lépett. Az 1940-es évek elején Nagy-Britannia először kis mennyiségű alumíniumot és titánt adott a 80Ni-20Cr ötvözethez, hogy γ fázist képezzen a megerősítéshez, és kifejlesztette az első nikkel alapú ötvözetet, amely magasabb hőmérsékleten szilárdult. Ugyanakkor a dugattyús repülőgép-motorok turbófeltöltőinek fejlesztéséhez való alkalmazkodás érdekében az Egyesült Államok elkezdte Vitallium kobalt alapú ötvözetből készült pengék gyártását.
Az Inconel nikkelalapú ötvözetet szintén az Egyesült Államokban fejlesztették ki sugárhajtóművek égéstereinek gyártására. Később az ötvözet magas hőmérsékleti szilárdságának további javítása érdekében a kohászok volfrámot, molibdént, kobaltot és más elemeket adtak a nikkel alapú ötvözethez, hogy növeljék az alumínium- és titántartalmat, és kifejlesztettek egy sor ötvözetminőséget, mint pl. mint a brit "Nimonic", az amerikai "Mar-M" és "IN" stb. Különféle szuperötvözetek, mint például az X-45, HA-188, FSX-414 és így tovább, nikkel hozzáadásával készültek, volfrám és egyéb elemek kobalt alapú ötvözetekké. A kobaltforrások hiánya miatt a kobalt alapú szuperötvözetek fejlesztése korlátozott.
Az 1940-es években vasalapú szuperötvözeteket is kifejlesztettek. Az 1950-es években A-286-ot és Incolo 901-et gyártottak. A rossz magas hőmérsékleti stabilitás miatt azonban az 1960-as évektől lassan fejlődtek. A Szovjetunió 1950 körül kezdte meg a „Д minőségű nikkel alapú szuperötvözetek gyártását, majd később „ÐД sorozatú deformált szuperötvözetek és
